Tuesday, May 10, 2022

Palatető felújítás

Rengeteg olyan ház áll ma Magyarországon, amelyek palatetővel vannak fedve. A palatetőről tudni kell, hogy elég sérülékeny, a jégeső, egy-egy nagyobb faág könnyedén megrepeszti, de az is előfordul, hogy a szél darabokban letépi. Elég egy kis repedés, hézag és máris megvan a baj – a tető egyszerűen elkezd beázni, illetve nem egyedi, hogy beköltöznek kisebb állatkák. Ilyenkor nem érdemes várni – mielőbbi palatető felújításra van szükség! A palatető felújítást nem szabad halogatni, ugyanis a beázás eredménye többek között az is, hogy a tető faszerkezete korhadásnak indul, amely sokkal nagyobb anyagi kárt okoz. A palatető felújítás bontás nélkül is történhet. Nagyon fontos tudni, hogy a 90-es évek előtt gyártott palák azbeszt tartalmaznak, amely káros az emberi szervezetre. A veszélyes, rákkeltő anyag akkor jut a levegőbe, ha a pala megsérül – törik, éppen ezért nagyon körültekintően, szakszerűen kell a felújítást, illetve a bontást kivitelezni. Törni semmiképpen nem szabad, illetve nem szabad megfeledkezni gyenge teherbíró képességéről, amely miatt nem célszerű ráállni – gondos előkészítéssel, súlyelosztással szabad rajta dolgozni. Amennyiben lehetőség van bontás nélkül a palatető felújítást kivitelezni, nagyon fontos megtisztítani a palát, a megtapadt mohás-algás szennyeződésektől megszabadítani a felületeket. A tisztítás a bontás nélküli felújítás előkészületébe beletartozik és szintén szakértelmet, felszerelést igényel. A palatető fogadószerkezetnek lehet alkalmazni, így nagyon könnyen belécezhető és ráépíthető más fedőanyag. Sok esetben például cserepeslemezt szoktak használni, hiszen a cserepeslemez kis súlyú, tartós, esztétikus és pénztárcabarát megoldás. Nagyon fontos előre tervezni a felújítás során keletkezett hulladékkal is, ugyanis a pala veszélyes hulladéknak számít, külön konténerbe kell gyűjteni és el kell szállíttatni a megfelelő gyűjtőhelyre. Keressen minket bizalommal palatető felújítással kapcsolatban! Megbízható, precíz csapatunkkal gyorsan, a határidőket szigorúan tartva, garanciálisan tesszük biztonságossá, moderné otthona tetőjét!

Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák - Palatető felújítás Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák - Palatető felújítás



Teraszok építése fából
A teraszok építését nagyon végig kell gondolni, alaposan meg kell tervezni, mielőtt az építésbe belekezdenénk. Nem csak a kinézeti kérdések lényegesek, kiemelkedően fontos, hogy határozottan tudjuk, hogy mi célból épül a terasz és milyen igényeket támasztunk vele szemben. Ezzel ugyanis elkerülhetőek a későbbi átalakító, kiegészítő munkálatok. Először is javasolt praktikusság szempontjából megvizsgálni a kérdést. Például nem mindegy, milyen tájolású, melyik helyiségből nyílik. Az sem mindegy, hogy milyen burkolatot választunk, hiszen fontos gondolni a karbantartási, tisztítási feladatokra is, emellett egy helytelenül megválasztott alapanyag rövidebb élettartamot is jelenthet. Talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy mekkora legyen a terasz. A teraszok építésének ugyanis fő célja a kényelem, melynek érzetébe igencsak bele tud rondítani, ha nem fér el rajta rendesen. Gondoljon csak el egy ünnepi ebédet, ahol folyamatosan fel kell állniuk a vendégeknek, hogy egymást elengedjék.
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák - Teraszok építése fából Szombathely Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák - Teraszok építése fából Szombathely KW49a4c7ec731da03cf19b78dfa30797af

No comments:

Post a Comment

FÉG V4-es vízmelegítő új kazánnal eladó - Fedezze fel a megbízható és energiahatékony megoldást a FÉG V4-es vízmelegítővel!

Hókuszpókusz, egy új kazánnal felszerelt FÉG V4-es vízmelegítő várja, hogy új otthonra találjon! Ha Ön is az otthoni kényelem és takarékossá...